A kurzus célja:

„Az Eucharisztia áldozatában és szentségében összpontosul Istenünk természetfeletti és emberi szeretete, és táplálékul adja magát nekünk. Látható és kézzelfogható módon megújítja bennünk a Szentháromság valóságos jelenlétét, és elvezet minket saját magunk és az élet mélyebb megismerésére. Krisztus személye, az Atya szakramentuma, kenyérré és borrá vált teste és vére az a sajátos táplálék, amivel Jézus az emberek isteni életét akarta egyenként táplálni a világ végezetéig.”[1] Az eucharisztikus áldozatban és szentségimádásban való részvételünk már nem merülhet ki abban, hogy csupán nézőközönségként kövessük őt. Folytonos meghívást kapunk arra, hogy ugyanannak az áldozatnak és megszentelődésnek a résztvevői és szereplői legyünk, és Jézussal együtt és hozzá hasonlóan eucharisztikus szeretetté változzunk át, hogy az Ő szeretetével szeressük a körülöttünk élőket és ránk bízottakat, és Vele együtt odaadjuk életünket, hogy rajtunk keresztül folytathassa üdvösségszerző művét.

János Pál pápa így fejezi ki keresztény létünk lényegét: „Uram, a te arcodat akarom keresni” (Zsolt 27[26],8). A zsoltáros ősi vágya nem találhatott teljesebb és meglepőbb meghallgatásra, mint Krisztus arcának szemlélésében. Benne valóban megáldott minket Isten, és „ránk ragyogtatta arcát” (vö. Zsolt 67[66],2). Egyidejűleg, – mint Isten és ember – kinyilatkoztatja számunkra az ember leghitelesebb arcát is, „felfedi az embert magának az embernek.” Jézus az „új ember” (vö. Ef 4,24; Kol 3,10), aki arra hívja a megváltott emberiséget, hogy vegyen részt az ő isteni életében. A Megtestesülés misztériuma egy olyan antropológia alapjait veti meg, amely képes túllépni saját korlátain és ellentmondásain, miközben maga az Isten felé mozdul el, sőt, az „Istenné válás” távlata felé, a megváltott ember Krisztusba öltözésével, aki felvételt nyert a szentháromságos élet bensőségességébe. Az egyházatyák gyakran hangoztatták a Megtestesülés misztériumának ezt a szóteriológiai dimenzióját: csak azért képes az ember – benne és általa – valóban Isten gyermekévé lenni, mert Isten Fia valóban emberré lett.”[2]

Az Eucharisztia Iskolájában időt és teret akarunk szentelni Isten keresésének, az Istennel folyatatott személyes párbeszédnek és az Eucharisztiában istengyermeki méltóságunk szemlélésének. Konkrét segítséget szeretnénk nyújtani annak kibontakozásában, amire P. Jaime Bonet figyelmeztet minket: „Az eucharisztikus áldozatban való részvételünk már nem merülhet ki abban, hogy csupán nézőközönségként kövessük őt. Folytonos meghívást kapunk arra, hogy ugyanannak az áldozatnak és megszentelődésnek a résztvevői és szereplői legyünk, és ugyanazzá az eucharisztikus szeretetté változzunk át, mint amit magunkhoz veszünk: Jézussal együtt és hozzá hasonlóan élő ostyává, állandó adománnyá és áldozattá váljunk.” (VDSz 225.) „Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán. Krisztus, az új Ádám, az Atya és az ő szeretete misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását. Ilyen és ily nagy az ember misztériuma, mely a keresztény kinyilatkoztatás által fölragyog a hívőknek. Krisztus föltámadott, halálával megölte a halált, és életet ajándékozott nekünk, hogy — mint fiúk a Fiúban — kiálthassuk a Lélekben: „Abba! Atya!””[3]

A kurzus felépítése:

A kurzus 9 alkalomból áll rövidített módon lehet 5 alkalom is. Egy-egy alkalom min. 2 órát vesz igénybe. Szükség szerint lehetnek havi vagy heti találkozások. A találkozásokat kíséri egy írásos imafüzet, amelyben minden témához egy hétre ill. hónapra szóló imaanyag található, szentírási részekkel, elmélkedésekkel.

Egyes alkalmak felépítése:

Közös ráhangolódás, elmélkedés
45 p. Szentségimádás
Kiscsoportos megosztás

A Kurzust jó lenne templomban vagy kápolnában megtartani, ahol jelen van és ki lehet tenni az Oltáriszentséget.

Az egyes találkozók témái:

1. Bevezetés az Eucharisztia szemlélésébe

A lectio divina az egyház ősi imamódja, amelynek segítségével eljuthatunk a Szentíráson keresztül Isten szemlélésére. Benne szeretnénk megvalósítani, amiről János apostol tanúskodik: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek, hogy örömünk teljes legyen.” (1Jn 1, 1-4). Hallani az Igét, a szemünkkel látni, tapintani, közösségben lenni Vele, életre váltani, tanúságot tenni róla, hogy így mi is másokat oda tudjunk hozzá vezetni.

2. Krisztus az Isten fia. A mi hivatásunk, hogy „Fiúk legyünk a Fiúban”[4]

Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán. Krisztus, az új Ádám, az Atya és az ő szeretete misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei.” (Róm 8, 14-17)

3. Jézus a Mester, mi pedig az ő tanítványai vagyunk

Jézusban láthatjuk a Mestert, aki tanítványokat hív és választ ki magának, és barátainak hívja őket. „Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, látott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást. Halászok voltak, s épp hálót vetettek a tengerbe. Megszólította őket: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá.” (Mt 4, 18-20) Jézus engemet is választ, hogy a tanítványa legyek, és kövessem az ő példáját, és eltanuljam tőle, mit jelent fiúnak lenni a Fiúban.

4. Jézus megmutatja az embert magának az embernek[5]

Jézus „egyidejűleg, – mint Isten és ember – kinyilatkoztatja számunkra az ember leghitelesebb arcát is, „felfedi az embert magának az embernek.” Jézus az „új ember” (vö. Ef 4,24; Kol 3,10), aki arra hívja a megváltott emberiséget, hogy vegyen részt az ő isteni életében.”[6] Színeváltozásában maga Isten tesz tanúságot róla: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” (Lk 9,35) „A Megtestesülés misztériuma egy olyan antropológia alapjait veti meg, amely képes túllépni saját korlátain és ellentmondásain, miközben maga az Isten felé mozdul el, sőt, az „Istenné válás” távlata felé, a megváltott ember Krisztusba öltözésével, aki felvételt nyert a szentháromságos élet bensőségességébe.”[7]

5. A búzamag, mely a földbe hull, hogy bőséges termést hozzon

Az Eucharisztiában szemlélhetjük a kereszt és megváltás dinamizmusát. Jézus ezt válaszolta a görögöknek: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Jn 12, 23-28). „Az eucharisztikus áldozatban való részvételünk már nem merülhet ki abban, hogy csupán nézőközönségként kövessük őt. Folytonos meghívást kapunk arra, hogy ugyanannak az áldozatnak és megszentelődésnek a résztvevői és szereplői legyünk, és ugyanazzá az eucharisztikus szeretetté változzunk át, mint amit magunkhoz veszünk: Jézussal együtt és hozzá hasonlóan élő ostyává, állandó adománnyá és áldozattá váljunk.”[8]

6. Jézus mindvégig szeretett minket: hogy egy élő ostyává váljunk vele

A szeretetet szemléljük, Krisztust, aki magára vállalta a keresztet és a halált, hogy elvegye a világ bűneit. „Az Eucharisztiában, mely Jézus valóságos nyílt oldalsebe és élő belseje, formálódik az új teremtmény, az új ember, aki Krisztus hasonmása, az ember, akit Isten saját képmására teremtett.”[9] Jézus saját testében és vérében tanítványának a lénye is teljesen megszentelődik az Úr tiszta és tökéletes szeretetében. Jézussal együtt és Jézushoz hasonlóan boldogan járja be a mindenkiért odaadott kenyér és kiontott vér sorsát és végzetét. Vele együtt és hozzá hasonlóan a mi életünk is követni fogja a Bárány lépteit, hogy elvegye a világ bűneit.

7. Az Eucharisztia a Communio jelképe

Szemléljük Jézust, aki odaadásával közösséget hoz létre: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” (Jn 13, 13-15) A kereszt tövében pedig egymásra bíz minket, ahogy szeretett tanítványát rábízta édesanyjára: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.” (Jn 19,26-27). Az Eucharisztia által Jézus közösségépítő küldetésében veszünk részt.

8. Az Eucharisztia Krisztus teste. Egy test vagyunk Krisztusban

„Légy az, amit látsz, és fogadd be azt, ami vagy: Krisztus teste!”[10] Jézus az utolsó vacsorán ezt mondja a kenyérről és a borról: „Ez az én testem, amelyet értetek adok… Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak..”[11] Saját testével és vérével táplál minket, hogy egységet alkosson köztünk. Nem csak személyre szabott módon táplál, hanem az Eucharisztiával közösségbe hoz minket egymással.[12] Testvérek leszünk egymásnak. „Az egybehívottak és kiválasztottak szent és választott nemzetté válnak, amelyet ugyanaz a kenyér és kehely táplál, és amely a keresztény testvériség alkotóeleme. Jézus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben bennünk és köztünk töretlenül kidolgozza a testvéri közösség egységének lényegét és zálogát.”

9. Krisztus küldetés. Mi is küldetés vagyunk.

„Küldetés vagyok ezen a földön, ezért vagyok ebben a világban.”[13] Az Oltáriszentségben szemlélhetjük Jézust, akinek nincs keze, lába vagy szája, hanem engem kér: lennél-e a kezem, a lábam, a szám, hogy eljuthassak minden emberhez? A Szűzanya, „amikor a látogatáskor méhében hordozta a megtestesült Igét”, „tabernákulummá”, a történelem első „tabernákulumává” lett, akiben Isten Fia – emberi szemek számára még láthatatlanul – elfogadta Erzsébet imádását, mintegy „kisugározva” a maga világosságát Mária szemein és hangján keresztül.”[14] A szentáldozásban mindannyian élő tabernákulumokká válunk, hogy Jézus és a személyével együtt járó örömhírt elvigyük minden emberhez.

Jelentkezés és egyeztetés:

Czupy Zsuzsa nővérnél: +36 30 517 01 68 vagy emailben: fmvd.budapest@gmail.com

[1] P. Jaime Bonet Bonet (a Verbum Dei Közösség alapítója), Verbum Dei Szabályzatának 221 és 222. Pontjából.

[2] II. János Pál pápa. Novo Millenio Ineunte. 23

[3] II. Vatikáni Zsinat. Gaudium et Spes (GS) c. konstitúciójából. 22.

[4] GS 22

[5] GS 22

[6] NMI 22

[7] NMI 23

[8] VDSz 225.

[9] VDSz 228.

[10] Szt. Ágoston. Sermo 272.

[11] Lk 22,19

[12] Vö. 1Kor 12, 12-27

[13] Ferenc pápa. Evangelii Gaudium c. apostoli buzdításából. 273.

[14] II. János Pál pápa. Ecclesia de Eucharistia c. enciklikából. 55