VD Apostoliskola

 

Mozaik: Marco Ivan Rupnik

„A világiaknak, mert — mint minden hívő — a keresztség és bérmálás erejében megbízást kaptak Istentől az apostolkodásra, joguk és kötelességük, hogy mind egyénileg, mind társult formákban fáradozzanak azért, hogy a Földön minden ember megismerje és befogadja az üdvösség isteni üzenetét. Ez a kötelezettség fokozottan sürget, amikor az emberek csak általuk hallhatják az Evangéliumot és ismerhetik meg Krisztust. Tevékenységük az egyházi közösségekben annyira szükséges, hogy nélküle a lelkipásztorok apostolkodása többnyire nem lehet teljesen hatékony.
(Katolikus Egyház Katekizmusa 900)

Prófétai küldetésüket a világi hívők az evangelizáció révén is teljesítik, „tudniillik Krisztust hirdetik az élet tanúságával és a kimondott szóval”. A világi hívőknél „ez az evangelizáció (…) sajátos jelleget és különleges hatékonyságot nyer attól, hogy a világ megszokott körülményei között történik”. „Ez az apostolkodás azonban nem merül ki az élet tanúságtételében; az igazi apostol keresi az alkalmakat, hogy szavával is hirdesse Krisztust, mind a nem hívőknek, (…) mind a hívőknek.”
(KEK 905)

Miről szól ill. mire képesít az apostoliskola?

  • Az apostoliskola egy több éves képzés a Verbum Dei Közösségben, mely teológiai és gyakorlati képzést ad a Verbum Dei lelkiségben és evangelizációban, az aktív elkötelezett keresztény életben.
  • Megtanuljuk kifejezni és továbbadni hitünket, elmélkedések, tanúságtételek formájában,
  • Képesít imacsoportok ill. lelkigyakorlatos csoportok vezetésére, lelki beszélgetések folytatására
  • Módszert ad arra, hogyan tanítsunk meg másokat imádkozni
  • megtanít evangéliumot élő és evangelizáló közösséget létrehozni, építeni és fenntartani.
  • megtanít arra, hogyan kell apostolokat képezni Krisztusnak.
  • Az apostoliskolában való részvétel feltétele annak, hogy valaki komolyabban elkötelezze magát a Verbum Dei Testvéri Közösségben vagy Missziós Családban az Istennek szentelt életben, ha Istentől erre hívást érez. Ezt a hívást a helyi elöljáróval és közösséggel kell megkülönböztetni.

Mire köteleződik el az, aki részt szeretne venni az apostoliskolában?

  • A havi találkozókon való hűséges részvételre
  • Aktív és kreatív részvételre a csoportban
  • Rendszeres imaéletre, valamint szentmisén ill. szentségekben való részvételre.
  • Házi feladatok teljesítésére
  • Lelkivezetésben való részvételre
  • Lehetőség szerint rendszeres aktív részvételre a Verbum Dei Közösség lelki programjaiban
  • Egy apostoli terület vállalására (ha még nem lenne), ahol gyakorolhatja a hit továbbadását. (Ez az apostoli terület lehet a VD igeiskola, egy már meglévő imacsoport, plébániai csoport stb…)
  • Évente egy lelkigyakorlaton való részvételre a Verbum Dei Közösség szervezésében.

Ki jelentkezhet az apostoliskolába?

  • Mindenki, aki megismerkedett a VD lelkiséggel, közösséggel, részt vett a VD igeiskolában és tanítványság iskolájában és a Verbum Dei Közösség iránt szeretne szorosabban elköteleződni, akár a Verbum Dei Missziós Családban, akár a Testvéri Közösségben.
  • Mindenki, aki megismerkedett a VD lelkiséggel, közösséggel, részt vett a VD igeiskolában és tanítványság iskolájában és komoly hívást és indíttatást érez arra, hogy egyházi közösségének oszlopos tagjává váljon, és ha nem is köteleződik el a Verbum Dei Közösség felé, de szívesen gazdagodik a közösség karizmája által és a VD lelkiségének gazdagságát saját közösségének szolgálatába akarja állítani.

Hogyan lehet jelentkezni az apostoliskolába?

  • Alapfeltétele a személyes meghívás Isten által. Ezért fontos, hogy korábban már részt vett az igeiskolában, tanítványság iskolájában, ahol megkülönböztette Isten hívását.
  • Személyes kapcsolatfelvétel által a Verbum Dei helyi felelősével.